Gratuláluk egykori diákunknak!

Bethlen Gábor Református Gimnázium, Németh László Díjas Verók Zsombor12.B osztály biológia-kémia tagozat

„A siker a kitartás egyenletes folyamata. Ha egyenletesen kitartó vagy, akkor a siker is egyenletesen fog érkezni.” – Dan Lok

Zsombor Derekegyházáról érkezett a Bethlen Gábor Református Gimnázium biológia-kémia tagozatára. Vidékiként logikus döntés volt, hogy a tanítási évet a kollégiumban kezdte meg. Azóta is kitartóan élvezi a kialakult közösséget, a kollégiumi életet. Szobatársainak sokat segít a tanulásban, az újaknak a beilleszkedésben. Nagyon szereti a közösségi programokat, melyeknek aktív résztvevője, táncolt az első Szathmáry bálon , de megjelent a karaokee esten is. Nem csak a kollégiumi társaság, közösség szerves tagja, de tudatosan, célirányosan részt vett minden osztálykiránduláson, osztályprogramon is, ami pedig nem kis szó, hiszen ezek száma kb. 20 volt az elmúlt 4 évben. Ezeken az alkalmakon a kezdetben elszigetelt, visszahúzódó, zárkózott személyisége lépésről-lépésre oldódott. Kezdett barátkozni, baráti társaságba kerülni. A kis vidéki városból, szerény körülmények között felnőtt fiúból lassan kialakult a közösség egy tagja. Az osztályban egy stabil csapat része, akik nem hagyták elmagányosodni, akkor sem, ha elzárkózott, vagy éppen visszautasította őket. A hozzá hasonló gondolkodású, konzervatív értékrendű közeg hamar befogadta, így kapcsolati hálóiban megismerkedett a közösségi élet szabályaival, formáival, lehetőségeivel. Az elmúlt évek alatt személyisége sokat változott. Megtanult elfogadni, megtanult adni, megtanulta a kölcsönösséget. Ez volt ittlétének legnagyobb, lassú lépésekből álló folyamatos tanulása. Osztálytársai szeretik, elismerik, a Németh László díjra egyhangúlag, ellenszavazat nélkül őt támogatták. Céltudatossága sohasem ingott meg, már kilencedikesként is határozottan tudta, hogy orvos szeretne lenni, ami azóta sem változott. Ezt saját gondolatai fejezik ki legjobban: „A középiskola választása előtt, a Bethlen Gábor Gimnázium tanára és diákja volt a vendégünk az általános iskolámban, akik bemutatták a gimnáziumot, valamint a Bethlen nyílt napján biológia, kémia és latin órákat néztem meg, melyek után nem volt kétséges számomra, hogy melyik iskolát fogom választani. Olyan iskolát kerestem, amelynek erős a biológia és kémia tagozata, mert már ekkor tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. E cél elérésének következő állomása, felsőoktatási felvételimben az első három helyen orvosi egyetemi szakot jelöltem meg.”

A tanulás, a figyelem erejébe vetett hite mindig igazolódott, és soha nem ingott meg. Munkával, szorgalommal elérte a több, mint kitűnő bizonyítványait, és a kiemelkedő versenyeredményeket. Tanáraival könnyen kommunikál, keresi a beszélgetésekre az alkalmat, végtelenségig megbízható, kötelességtudó, tisztelettudó. Példát mutat társainak pontosságával, a szabályok betartásával, állandó jelenlétével, nem csak a kötelező, hanem a fakultatív programokon is. Nem hiányzott egyetlen áhítatról, évzáróról, Istentiszteletről, ballagásról, de talán még mindennapos testnevelésről sem. Versenyek hirdetésekor mindig lehetett számítani részvételére. Hiányzása csak a versenynapokból gyűlt össze, de ha elmehetett volna a verseny okán, akkor is maradt az órákon, amíg a verseny el nem kezdődött. Bethlenes létének első éveiben a kémia és a latin tantárgyak felé fordult. Tehetsége latin versenyek országos döntőjéig juttatta. A Curie kémia verseny területi döntőjébe kétszer jutott. 11. osztályban elkezdődtek a biológia versenyek. Szorgalma, kitartása 12. évfolyamra ért be, OKTV 2. fordulóba továbbítható versenydolgozata már jó előjel volt. A biológia tantárgy másik nagy nevű versenyére, a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia verseny országos döntőjére elsőként kvalifikálódott általa Bethlenes diák. Versenyei mellett nem csak napra kész volt, de tavaly érettségi vizsgát tett kémiából és angolból, valamint megszerezte az angol felsőfokú nyelvvizsgát. Példamutató magatartása, szorgalma, versenyeredményei, közösségben betöltött szerepe méltóvá teszik őt a Németh László díjra.

Elérhetőségeink

Címünk:

6600 Szentes, Erzsébet tér 1.

Igazgató:

Siposné Miskolczi Gyöngyi

Telefon: 63/561-140     

Mobil:: 20/823-1951

E-mail:

szenterzsebetisk@gmail.com

Óvodavezető: Remzsőné Lakos Mária

Az óvoda telefonszáma: 561-146

Csengetési rend

1. óra: 8.00-8.45

2. óra: 9.00-9.45

3. óra: 10.00-10.45

4. óra: 10.55-11.40

5. óra: 11.50-12.35

6. óra: 12.45-13.30

Főétkezés: 13.30-14.00

Alapítványaink

SZENT ERZSÉBET RÓZSÁI ALAPÍTVÁNY

Magyar Katolikus Egyház technikai szám:

0011

Bankszámlaszám:

57200031-10042009

Adószám:

18471052-1-06