Közzétételi lista
A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 10. “A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája” pontjának 23. §-a értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni az október 1-jei állapotnak megfelelően:
(A közzétételi lista kizárólag közérdekű statisztikai adatokat tartalmazhat.)
A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató
Óvodai felvétel
Az óvodába jelentkezők az intézményvezetőnél, illetve az óvodai intézményegység-vezetőnél jelentkeznek. A felvételről az intézményvezető dönt, az óvodai intézményegység-vezetővel történő egyeztetés után. A szülő a megadott időpontban, az előzetes tájékoztatás alapján írathatja be gyermekét az óvodába.
A gyermek csoportba való beosztásáról az óvodai intézményegység-vezető véleményének kikérésével az intézményvezető dönt.
Óvodánknak nincs körzethatára.
A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő elfogadja a katolikus értékrendet, az intézmény pedagógiai programját és együttműködjön annak megvalósításában.
Túljelentkezés esetén előnyt élveznek a keresztény hitben elkötelezett családok gyermekei, illetve a testvér gyermekek.
Beiratkozás előtt minden évben mód van rá, hogy a leendő szülők és gyermekek megismerkedhessenek óvodánkkal és programunkkal. A beiratkozás a gyermek és a szülei személyes megjelenésével történik a gyermekekre vonatkozó információk rögzítésével.
Az első osztályosok beiskolázása
Az első osztályosok beiskolázását az intézményvezető a fenntartóval egyeztetve végzi. Beiskolázásunkat nem köti körzethatár.
A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő és a gyermek gyakorolja vallását, elfogadja a katolikus értékrendet, az intézmény pedagógiai programját és együttműködjön annak megvalósításában.
További szempontok:
- testvér már az intézményünkbe jár
- az óvodánkból érkezés
- a család az egyházközséghez tartozik
- hitoktatásban már részesült
A leendő első osztályosok szülei számára szülői fórumot szervezünk. Azt követően játékos délutánra várjuk a nagycsoportos óvodásokat. Az ismerkedési foglalkozás játékos feladatokból áll. Célja a kölcsönös megismerkedés, az iskolavárás megkönnyítése. A beiratkozásokat megelőzően nyílt tanítási órákat tartunk a szülők és az óvodás gyerekek számára.
A gyerekek felvételéről az intézményvezető dönt a kollégák javaslata alapján.
Az első osztályba történő beiratkozás feltétele, hogy a gyermek az adott naptári évben a hatodik életévét december 31. napjáig betöltse.
Az első évfolyamba történő beiratkozáskor be kell mutatni:
- szükség esetén a szakértői bizottság véleményét,
- a gyermek születési anyakönyvi kivonatát;
- a szülő személyi igazolványát, lakcímkártyáját
- a gyermek lakcímkártyáját, taj-kártyáját
Az iskolába felvett tanulók osztályba való beosztásáról az intézményvezető dönt.
A második-nyolcadik évfolyamba történő átvételnél alapvető szempont, hogy a szülő és a gyermek gyakorolja vallását, elfogadja a katolikus értékrendet, az intézmény pedagógiai programját és együttműködjön annak megvalósításában.
További szempontok:
- testvér már az intézményünkbe jár
- a család az egyházközséghez tartozik
Az átiratkozáskor be kell mutatni:
- a tanuló születési anyakönyvi kivonatát;
- a gyermek lakcímkártyáját, taj-kártyáját
- a tanuló keresztlevelét,
- a plébánosi ajánlást,
- a szülő személyi igazolványát;
- az elvégzett évfolyamokat tanúsító bizonyítványt;
- az előző iskola által kiadott átjelentkezési lapot.
A második-nyolcadik évfolyamba jelentkező tanulónak az iskola pedagógiai programjában meghatározott követelmények alapján összeállított szintfelmérő vizsgát kell tennie azokból a tárgyakból, amelyeket előző iskolájában ? a bizonyítvány bejegyzése alapján ? nem tanult.
A tanuló felvételéről a szülő kérésének, a tanuló előző tanulmányi eredményének, illetve magatartás és szorgalom érdemjegyeinek, valamint az adott évfolyamra járó tanulók létszámának figyelembe vételével az intézményvezető dönt.
Az iskolába felvett tanulók osztályba való beosztásáról a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével az intézményvezető dönt.
A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma
Óvodai beiratkozás a 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (1) alapján:
Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján vagy a helyben szokásos módon.
Iskolai beiratkozás a 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 22. § (1)-(2) alapján az iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a fenntartó közleményt vagy hirdetményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal.
A 32/2024. (VIII. 8.) BM rendelet a 2024/2025. tanév rendjéről 8. § szerint az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2025. április 10–11-én kell beíratni.
A fenntartó a 2024-2025-ös tanévre az óvodában 2 csoport, az általános iskola 1-8. évfolyamán 16 osztály indítását engedélyezte.
Köznevelési feladatot ellátó intézményegységenként a térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettség (a továbbiakban együtt: díj) jogcíme és mértéke, továbbá tanévenként, nevelési évenként az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által adható kedvezmények, beleértve a jogosultsági és igénylési feltételeket is
Az intézmény az étkezési térítési díjon kívül más díjfizetési kötelezettségekkel nem terheli a szülőket.
A gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, illetve nevelésbe vett tanulók ingyenes étkezésben részesülnek.
A három vagy többgyermekes családban élők vagy a tartósan beteg vagy sajátos nevelési igényű gyermekek 50%-os kedvezményben részesülnek.
Azok a családok, akiknek az 1 főre jutó jövedelme nem haladja meg a 47.025 Ft-ot (egyedülálló esetén: 51.300 Ft-ot), az önkormányzat illetékes osztályán rendszeres gyermekvédelmi támogatásra pályázhatnak és így az ő étkezésük ingyenessé válhat.
Azok a szentesi családok, akiknek gyermeke nem ingyen étkezik, tehát nem részesül rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57.000 Ft-ot (egyedülálló esetén: 71.250 Ft-ot), az étkezési térítési díjhoz önkormányzati támogatást kérhetnek. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat havonta fix összeggel járul hozzá a térítési díjakhoz, ami körülbelül a felét-háromnegyed részét fedezi a fizetendő összegnek. Az önkormányzati támogatás igényléséhez formanyomtatvány kérhető a Gazdasági Irodában.
Az étkezési térítési díjak a tavalyi tanévhez képest nem változtak.
Térítési díj (Ft/nap) | Kedvezményes térítési díj (Ft/nap) | |
reggeli | 200 | 100 |
ebéd | 560 | 280 |
uzsonna | 200 | 100 |
összesen | 960 | 480 |
Kérjük Önöket, hogy figyeljék az ebédbefizetések időpontját, és a megjelölt napokon intézzék a befizetéseket, mert aki nem rendezi az étkezési díjat a következő hónap elejéig, nem áll módunkban étkezést biztosítani gyermekének a hátralék kiegyenlítéséig.
A hiányzásokat minimum két munkanappal előtte jelezni szíveskedjenek a Gazdasági Irodában (tel: 63/561-145), aznapra leadott étkezési lemondást nem áll módunkban teljesíteni.
A fenntartó nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelésének nyilvános megállapításai és ideje,
Az intézmény 2023-2024-es tanév végi beszámolójának fenntartói értékelése
A köznevelési alapfeladattal kapcsolatos nyilvános megállapításokat tartalmazó vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása, ideje,
A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet 12. § értelmében az Oktatási Hivatal szakmai ellenőrzést végez:
(1) 2024. január 8. és 2024. április 30. között szakmai ellenőrzés keretében a Hivatal az általa kiválasztott nevelési-oktatási intézményekben, az intézményi dokumentumokban megvizsgálja, hogy az intézmények a 2020. évi Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tartalmi szabályozókat a felmenő rendszerben bevezették-e.
(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzésről készült jelentést a Hivatal 2024. augusztus 30-ig küldi meg a köznevelésért felelős miniszter részére.
Az intézményben nem történt ellenőrzés.
az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai,
egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai
időpont | ellenőrző szerv | ellenőrzés tárgya | megállapítások |
2019. szeptember | Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága | A kapott támogatások elszámolása megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és a támogatás jogszerű felhasználásának követelményei biztosítottak voltak-e?
Vizsgált időszak: 2018. január 1.- 2018. december 31. |
A nyilvántartásokból, szakmai és pénzügyi dokumentációkból megállapítható, hogy a támogatások milyen célra kerültek felhasználásra, valamint a felhasználásuk jogszerű volt. Kijelölt 2019. évi normatíva jogcímek elszámolásának és felhasználásának ellenőrzése |
2020. július | Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága | A kijelölt 2019. évi normatíva jogcímek elszámolásának és felhasználásának ellenőrzése | – |
A nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
Az óvoda épülete hétfőtől péntekig 6.00 órától 17.00 óráig tart nyitva.
A gyermekek felügyeletét az óvoda 6.00 – 17.00 óráig biztosítja.
Reggel 6 órától 7.30-ig, illetve délután 16:00-tól 17 óráig összevont csoportban történik a gyermekek óvodai nevelése.
A gyermekek óvodában tartózkodására vonatkozó szabályokat a házirend rögzíti.
Az óvoda a nyári szünetben az éves munkatervben meghatározott rend szerint tart nyitva, a nyári nyitva tartás rendjéről minden év február 15-ig tájékoztatjuk a szülőket. A nevelés nélküli munkanapok tervezett időpontját szintén a munkatervben határozzuk meg. A nevelés nélküli munkanapokról legalább 7 nappal a zárva tartást megelőzően a szülőket tájékoztatni kell.
Az iskola épülete tanítási időben hétfőtől péntekig 6:00 órától 19 óráig tart nyitva.
A tanulók felügyeletét az iskola a 6:30 – 17:00 óráig biztosítja.
A tanulók iskolában tartózkodására vonatkozó szabályokat a házirend rögzíti.
A tanítási szünetek, tanítás nélküli munkanapok időpontját – az adott tanév rendjéről kiadott miniszteri rendelet alapján – az éves munkatervben határozzuk meg.
Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az intézmény vezetője határozza meg és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók, és a nevelők tudomására hozza. A nyári szünetben az irodai ügyeletet a fenntartó előírásai alapján kell megszervezni.
A tanév helyi rendje, 2024-2025
A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításai a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával
A 2023. évre vonatkozó minősítési tervbe pótlólagosan bekerült pedagógus gyakornok portfóliójának elkészítése, feltöltése megtörtént 2023 októberében.
2024. március 31-ig három pedagógus jelentkezett a 2025. évi általános Pedagógus II. besorolási fokozat elérését célzó minősítési eljárásra.
A sikeres minősítéseknek köszönhetően a nevelőtestület 100 %-a (39/39) esett már át minősítő vizsgán/minősítési eljáráson.
Pedagógus I. (20 fő);
Pedagógus II. (15 fő);
Mesterpedagógus (4 fő).
A szervezeti és működési szabályzat, a házirend és a pedagógiai program
A szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja 2023_08_31
A Szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda iskolai házirendje 2023_08_31
A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
A betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők száma, iskolai végzettsége és szakképzettsége
A nevelő oktató munkát segítők száma: 16 fő.
betöltött munkakör | iskolai végzettség | szakképzettség | |
1. | pénzügyi ügyintéző | főiskola | közgazdász, logisztikus |
2. | gazdasági vezető | főiskola | közgazdász, mérlegképes könyvelő |
3. | takarító | szakközépiskolai érettségi képesítő | vendéglátó |
4. | takarító | szakközépiskolai érettségi képesítő | dísznövénykertész, kereskedő-boltvezető |
5. | takarító | szakmunkásképző | ruhakészítő |
6. | konyhai kisegítő/takarító | érettségi – szakközépiskolai | cipőkészítő, cipőfelsőrész készítő, szakács, kereskedő-boltvezető |
7. | konyhai kisegítő | szakmunkásképző | ABC-eladó, szakács |
8. | konyhai kisegítő | nyolc általános | szakács |
9. | konyhai kisegítő | érettségi – szakiskola | kertész (zöldségtermesztő) |
10. | konyhai kisegítő | érettségi – gimnáziumi | szakács |
11. | karbantartó | érettségi – szakközépiskolai | munkavédelmi technikus, ívhegesztő, alapfokú gázhegesztő, alapfokú fogyóelektródás aktív védőgázas ívhegesztő |
12. | épületgondnok | érettségi – szakközépiskolai | villanyszerelő, épületvillamossági szerelő, ipari elektronikai technikus, számítástechnikai szoftver üzemeltető |
13. | portás | szakmunkásképző | kerámiaipari nyerstermékgyártó (kerámiaformázó) élelmiszer- és vegyi áru-eladó |
14. | iskolatitkár | érettségi | Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző |
15. | rendszergazda | érettségi – szakközépiskolai | információ- és számítástechnikai technikus; műszaki informatikai mérnökasszisztens |
16. | pedagógiai asszisztens | szakközépiskolai érettségi képesítő | fodrász, pedagógiai- és családsegítő munkatárs |
Az országos mérés-értékelés évenkénti eredményei
A 2020. évi országos mérések-értékelések az 5/2020 (III. 19.) EMMI határozat 4. pontja értelmében elmaradtak.
Az országos mérés-értékelés évenkénti eredményei
A tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok
lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya
A 2023-2024-es tanévben egy évismétlő tanulónk volt.
A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetősége
Óvoda
Az óvodában az óvodai intézményegység-vezetővel egyeztetve lehet egyéb foglalkozásokat tartani, a szülők igényeinek figyelembe vételével, a munkatervben rögzítettek szerint (pl. ovis torna, lovaglás stb.) Az egyéb foglalkozásokon óvodapedagógus is részt vesz.
Közös imával, elcsendesedéssel kezdünk minden napot, a nagycsoportosok a munkatervben meghatározott időpontokban szentmisén, az óvodai csoport heti rendszerességgel hittan foglalkozáson vesz részt.
A munkatervben meghatározott módon emlékezünk meg az egyházi ünnepekről, jeles magyar szentekről.
Iskola
A tanulási idő, illetve a szabadidős foglalkozások időpontja a mindenkori órarend függvényében kerül kialakításra.
Az egyéb foglalkozásokat 16 óráig kell megszervezni, a tantárgyfelosztás függvényében.
Az iskolában a tanulók számára többek között az alábbi – az iskola által szervezett – tanórán kívüli állandó, eseti, illetve időszakos foglalkozások működhetnek:
- hitéleti programok
- délutáni tanulás: napközis foglalkozás, tanulószoba
- tehetségfejlesztő, felzárkóztató foglalkozások, szakkörök
- versenyek, vetélkedők, bemutatók
- kirándulások
- múzeumi foglalkozások
- iskolai sportkör, tömegsport
- iskolai könyvtár
- egyéb rendezvények
Állandó hitéleti programok
- A magyar szentekről, egyházi ünnepekről közös szentmisén emlékezünk meg az éves munkaterv alapján.
- Havonta az iskola tanulói vasárnapi diákmisén vesznek részt a Szentesi Szent Anna-templomban (a többi vasárnap pedig a saját plébániájukon).
- A diákmisék időpontjai az éves programban kerülnek meghatározásra.
- A tanévet közös, ünnepi szentmisével kezdjük és fejezzük be. (Veni Sancte, Te Deum)
- A tanítás kezdetén és végén a tanulók az órát tartó pedagógussal közösen imádkoznak.
- Erzsébet-hét
- Adventi hetek (december)
– Roráté, agapé
– karácsonyi lelkigyakorlat, gyónási lehetőség
– közös adventi gyertyagyújtás, karácsonyi ünnepség
- Nagyböjti hetek
– nagyböjti lelkigyakorlat, gyónási lehetőség
– keresztútjárás
- Farsang
- Anyák napja
- Diákközösség Napja
Időszakos hitéleti programok pl.:
- Atyák, szerzetesek meghívása hittan, illetve osztályfőnöki órákra
- Osztályok vállalása a diákmisék szolgálatában, az adventi, nagyböjti időszakban
Délutáni tanulás: napközi, tanulószoba
A napközibe, tanulószobára történő felvétel a szülő kérésére történik a házirend előírásai alapján, szükség esetén az osztályfőnök illetve az iskolavezetés javaslatára. A felvételt az intézményvezető hagyja jóvá.
A csoportok összeállításánál az iskolavezetés figyel arra, hogy lehetőleg azonos évfolyamú, illetve azonos délutáni elfoglaltságú tanulók kerüljenek egy csoportba.
A pedagógus csak a szülő előzetes írásbeli nyilatkozata alapján engedheti haza a gyermeket.
A napközis foglalkozásról való eltávozás csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján történhet a napközis nevelő engedélyével.
Tehetségfejlesztő, felzárkóztató foglalkozások, szakkörök
A tehetségfejlesztő, felzárkóztató foglalkozások, szakkörök megszervezését minden tanév elején az iskola tantárgyfelosztásában rögzíteni kell.
A foglalkozásokra való jelentkezés
- a felzárkóztató foglalkozások kivételével önkéntes,
- a tanév elején történik,
- egy tanévre szól.
A felzárkóztató foglalkozásokra kötelezett tanulókat képességeik, tanulmányi eredményeik alapján a tanítók, szaktanárok jelölik ki, részvételük a felzárkóztató foglalkozásokon kötelező.
A tanórán kívüli foglalkozások megszervezésénél a tanulói, szülői, nevelői igényeket a lehetőségek szerint figyelembe kell venni.
Versenyek, vetélkedők, bemutatók
Az iskola tehetséges tanulói tanulmányi, sport és kulturális versenyeken vesznek részt. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is felkészítjük. A tanulók felkészítéséért a szakmai munkaközösségek, ill. a szaktanárok a felelősek.
Kirándulások
Az osztályfőnökök, az óvodapedagógusok a tantervi követelmények, illetve nevelési terv teljesülése, a nevelőmunka elősegítése érdekében osztályaik, csoportjaik számára tanulmányi kirándulást szerveznek.
A tanulmányi kirándulás idejét az éves munkatervben határozzuk meg. A kirándulás tervezett helyét, idejét az osztályfőnökök az osztályfőnöki munkatervükben, az óvodapedagógusok a nevelési tervükben rögzítik.
A tanulmányi kirándulás tervét a munkatervben meghatározott időpontig, illetve a kirándulás megkezdése előtt minimum 1 héttel az osztályfőnök, óvodapedagógus az intézmény vezetőjének, illetve az óvoda vezetőjének leadja.
Múzeumi foglalkozások
Az óvodapedagógusok, osztályfőnökök, szaktanárok a tantervi követelmények, illetve nevelési terv teljesülése, a nevelőmunka elősegítése, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében osztályaik, csoportjaik számára múzeumi foglalkozást szervezhetnek. A különféle közművelődési intézményekben, illetve művészeti előadásokon tett csoportos látogatásokon a tanulók részvétele ? ha az tanítási időn kívül esik és költségekkel jár ? önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük.
A foglalkozás csak az intézményvezetővel történt előzetes egyeztetés után szervezhető meg.
Egyéb rendezvények
Az intézményben bármilyen rendezvényt csak az intézményvezető előzetes engedélyével lehet szervezni. A rendezvény ideje alatt a felügyeletről, az épület állagmegóvásáról a rendezvény szervezője gondoskodik, azért anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik.
A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
- A témazáró dolgozatok időpontját egy héttel előbb közlik a szaktanárok.
- Egy tanítási napon legfeljebb két témazáró dolgozat írható.
- Hatodik órában csak akkor íratható témazáró dolgozat, ha az adott tárgyból a tanulónak az órarendben nincs 1-5. órája.
- Az írásbeli dolgozatokat kijavítva egy héten, rendkívüli esetben két héten belül megkapják a szaktanároktól.
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
A tanulmányok alatti vizsga követelményeit, részeit, az írásbeli és a szóbeli vizsgarészeket, az értékelés szabályait tantárgyanként és évfolyamonként az intézmény helyi tantervében meghatározott követelményrendszer szabályozza.
Az iskolai osztályok száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma
osztály | létszám |
1. a | 27 fő |
1. b | 26 fő |
2. a | 23 fő |
2. b | 20 fő |
3. a | 24 fő |
3. b | 24 fő |
4. a | 24 fő |
4. b | 22 fő |
5. a | 24 fő |
5. b | 23 fő |
6. a | 29 fő |
6. b | 25 fő |
7. a | 25 fő |
7. b | 17 fő |
8. a | 20 fő |
8. b | 16 fő |